Ragyogó elmék szinkron összefonódása. - Meglepő rokonság Carl Jung kollektív tudattalanja és David Bohm kvantumelmélete között az univerzum holisztikus víziójához. #882276

A mélylélektan és a kvantumfizika között titkos, szinte titokzatos kapcsolat van. A 20. század két nagy gondolkodója, Carl Gustav Jung és David Bohm arra hívott bennünket, hogy fedezzük fel a kollektív tudattalan és az implicit Univerzum mélységeit, és olyan víziókat nyitunk meg, amelyek az emberi pszichén belüli transzcendentális területre és magának a kozmosznak a finom rendjére irányulnak.
Carl Jung, svájci pszichiáter és az analitikus pszichológia úttörője bevezette a kollektív tudattalan fogalmát. Jung szerint az egyén archetípusok, szimbólumok és mélységes képek kincsében osztozik, amelyek az emberiség kollektív lelkében rezonálnak. Jung számára nemcsak elszigetelt egyének vagyunk, hanem elmerülünk egy közös pszichés talajban, amely összeköt bennünket az ősi múlttal és az emberi lény örök táncával.
Egy látszólag távoli, de titokzatosan egymást kiegészítő perspektívában találjuk David Bohmot, egy elméleti fizikust, aki a kvantumfizikához való hozzájárulásáról ismert. Bohm egy implicit Univerzum ötletét javasolta, amelyben a valóság túlmutat a részecskéken és a klasszikus fizikai törvényeken. Bohm számára az Univerzum egy finom rendből szőtt, amelyben minden rész közvetlen kapcsolatban áll az egésszel, egy teljességgel, amely túlmutat az emberi megfigyelések korlátain.
Bár ez a két géniusz különböző kognitív szférákhoz tartozik, megjegyezzük, hogy elméleteik összekapcsolódnak és összeolvadnak, létrehozva a filozófiai és metafizikai gondolatok szimfóniáját. Mindkét szerző mélységes kíváncsiságot táplált a transzcendens utáni vágy, az emberi lélek titkainak feltárása és az egyetemes értelem keresése iránt.
Mind Jung kollektív tudattalanja, mind Bohm implicit univerzuma a minden dolog közötti összefüggést hangsúlyozza, feltárva egy láthatatlan és egyesítő univerzális szint jelenlétét, amely valóságunk minden aspektusát áthatja. A könyv célja, hogy megvizsgálja kapcsolatunkat ezzel a láthatatlan univerzális renddel.
Jung és Bohm felvilágosult szavaikkal kulcsokat kínál számunkra, hogy hozzáférhessünk ismeretlen világokhoz, olyan szavakat, amelyek felébresztik érzékeinket, mozgásba lendítik elménket, és arra késztetnek bennünket, hogy kényelmetlen, de létfontosságú kérdéseket tegyünk fel: Mi az emberi lények valódi természete? Hogyan viszonyulunk a minket körülvevő univerzumhoz? Hogyan érthetjük meg jobban a helyünket ebben a kozmikus hatalmasságban?
Jung és Bohm műveinek felfedezése során rendkívüli idézetekkel találkozunk, amelyek felébresztik és táplálják tudásszomjunkat és intuíciót. Jung „Az archetípus és a kollektív tudattalan” című esszéjében ezt írta: „Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred”. Ezek a szavak arra ösztönöznek bennünket, hogy a külsőségeken túl nézzünk, elmélyüljünk az emberi lélek mélységeibe.
Bohm ezzel szemben egyedülálló betekintést engedett a valóság természetébe, és így érvelt: "Mindennek a mély rendje túlmutat a részecskéken, azok kölcsönhatásain és fizikai törvényein."
Ez az állítás arra késztet bennünket, hogy a Világegyetemet egy élő szervezetnek tekintsük, amely elképzelhetetlen és még feltáratlan módon kapcsolódik egymáshoz, egy olyan univerzumnak, amelyben a kvantumfizika a „megfigyelők” döntő szerepét jelöli ki számunkra. Ugyanakkor Jung arra hív bennünket, hogy megfigyeljük önmagunkat az individuáción, azaz saját „énünk” keresésén keresztül.
Jungnak a kollektív tudattalanról és Bohmnak az implicit univerzumról alkotott elméleteinek összehasonlítása révén képesek leszünk feltárni e két perspektíva közös filozófiai és metafizikai vonatkozásait, amelyek első pillantásra úgy tűnik, hogy különböző területekhez tartoznak. Ez a könyv arra ösztönöz bennünket, hogy alapvető kérdéseket tegyünk fel magunknak a létezés természetéről, életünk értelméről, valamint belső világunk és a külső univerzum kapcsolatáról.