A láthatón túl. A mezők univerzuma. - Hogyan alakítják rejtett erők a körülöttünk lévő valóságot. A mező a maga jelentésében: fizikai, morfogenetikus, bohmi, jungi, akasha, filozófiai, kvantum. #950531

Képzelj el egy titokzatos tájat, ahol minden mindennel összefügg, és semmi sem létezik önmagában. Egy helyet, ahol láthatatlan erők összefonódnak, hogy életet adjanak mindannak, amit látunk és tapasztalunk: az égen átcsapó villám konkrétumától kezdve az égbolton át a tudatunk legmélyebb érzékeléséig. Ez a könyv lenyűgöző utazásra hívja az olvasót a kortárs tudomány és filozófia egyik legforradalmibb fogalmán keresztül: a mezők univerzumán keresztül. Nem csupán a fizikáról van szó, hanem egy olyan kiterjesztésről, amely a metafizika, a biológia és végső soron az emberi elme birodalmába is beleveti magát.
Először is, mi az a "mező"? A hagyományos fizika úgy írja le, mint a tér olyan területét, amelyben egy erő, például elektromágneses vagy gravitációs erő hathat egy tárgyra. Ez a fogalom Faraday és Maxwell elméleteivel alakult ki a 19. században. Michael Faraday, a zseniális angol kísérletező úgy képzelte el a mezőt, mint a teret átható erővonalak egyfajta láthatatlan "pókhálóját". Nem sokkal később James Clerk Maxwell matematikailag is megfogalmazta ezt az intuíciót, és megalkotta azokat a híres egyenleteket, amelyek ma is tisztázzák az elektromágnesesség világát.
Ezek az első lépések alapvető fontosságúak voltak. Faraday és Maxwell tudományterületei azonban, bár forradalmiak voltak, csak a kezdetet jelentették. A 20. században a kvantumelmélet felfedezésével a mezők fogalma elképzelhetetlen módon kibővült. Ma, amikor mezőkről beszélünk, nem korlátozódunk a mágnesességre vagy a gravitációra. A kapcsolatok valóban egyetemes hálózatába lépünk be: a kvantummező, Rupert Sheldrake morfogenetikus mezeje, a keleti hagyomány akasha-mezeje, David Bohm fizikus implicit mezeje.
Amikor Albert Einstein előterjesztette az egységes mezőelméletét, az volt az álma, hogy olyan magyarázatot találjon, amely egyesíti az univerzumban lévő összes ismert erőt. Bár küldetését nem sikerült teljesítenie, munkája olyan irányt jelölt ki, amely a mai napig irányítja a modern kutatást. A mezők azonban - és ez a könyv lényege - már nem csupán a fizika eszközei. Egyetemes eszmévé váltak, nemcsak az anyag, hanem a tapasztalat és a tudat megértésének kulcsává is.
Sheldrake brit biológus és ellentmondásos gondolkodó az 1980-as években vezette be a morfogenetikus mező fogalmát. Szerinte a természet formáit (a kristályoktól kezdve a növényeken át az állatokig) nemcsak a gének vagy molekulák határoznák meg, hanem egyfajta "kollektív emlékezet" is. Ez a láthatatlan és megfoghatatlan mező a jelen és a múlt közötti állandó kölcsönhatás révén irányítaná az anyag szerveződését.
Carl Gustav Jung, az analitikus pszichológia atyja vezette be a kollektív tudattalan fogalmát, hogy leírja az egyénen túli pszichés dimenziót. Ha ezt a fogalmat metafizikai szemüvegen keresztül nézzük, a kollektív tudattalan egyfajta finom energiamezőként értelmezhető, egy olyan anyagtalan szintként, amely az egyéni pszichét egy egyetemes dimenzióval egyesíti. Tehát egy jungi mező, ahol az archetipikus információk hullámokként vagy rezgésekként működnek, amelyek generációról generációra továbbadódnak. Ez a megközelítés túlmutat a pszichológiai redukcionizmuson, és a kvantumfizikához és a filozófiához hasonló területeket érint, azt sugallva, hogy az egyéni elme közös jelentések óceánjában merül el.
David Bohm, Einstein tanítványa és a kvantumfizika úttörője egy hasonlóan forradalmi ötletet javasolt: az implicit mező fogalmát. Bohm szerint az egész valóság egy mély, rejtett rendbe kódolt információhalmaznak tekinthető. Ez az "implicit" rend olyan lenne, mint a világegyetem alapvető szövete, egy mátrix, amely lehetővé teszi a látható és explicit kölcsönhatásokat. Bohm maga a világegyetemet a tengerhez hasonlította: amit a felszínen látunk, azok hullámok, de ezek a hullámok mély, láthatatlan áramlatokból erednek.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a spirituális hagyományok hozzájárulását sem. India védikus kultúráiban évezredek óta beszélnek az úgynevezett "Akasha-nyilvántartásokról". E hagyományok szerint az Akasha egyfajta kozmikus könyvtár, amely minden eseményt, tapasztalatot vagy egyetemes tudást tartalmaz. Ez az "Akasha-mező", egy olyan dimenzió, amelyben minden, ami történik, fel van jegyezve és hozzáférhetővé válik nemcsak az egyének, hanem akár az egész univerzum számára.
A mezők fogalmának megismertetése nem áll meg a fizikánál vagy a biológiánál. Napjainkban egy új forradalom látszik kibontakozni: az, amely a mezők és az elme közötti kapcsolatot kutatja. A gondolat, hogy a tudatosság kvantumjelenség lehet, olyan kutatókat nyűgözött le, mint Roger Penrose fizikus és Stuart Hameroff aneszteziológus, akik feltételezték, hogy az agysejtekben lévő mikrotubulusok apró "kvantumszámítógépekként" működnek. Ha ez az elképzelés helytálló lenne, akkor megnyílna a lehetőség, hogy a tudatot magának a kvantummezőnek a tulajdonságaként tekintsük: egy olyan jelenségként, amely nem korlátozódik az agyra, hanem az univerzum szövetéhez kapcsolódik.
A mezők arra kényszerítenek minket, hogy felülvizsgáljuk a világegyetemről alkotott képünket. Már nem a vákuumban ütköző elszigetelt részecskékkel állunk szemben, ahogyan azt a 18. századi klasszikus fizikusok mondták. Egy dinamikus óceánba merülünk, ahol a múlt, a jelen és a jövő összefonódik. A mező eszméje arra ösztönöz bennünket, hogy a kozmoszt többé ne gépként, hanem élő, lüktető organizmusként lássuk. Ez a koncepció különös módon nemcsak a modern tudományokkal, hanem őseink intuícióival is összhangban van.
Mit jelent mindez számunkra, emberek számára? Talán itt az ideje, hogy a világegyetemet ne csak fizikai törvények összességeként, hanem az információ, az energia és a jelentés megnyilvánulásaként tekintsük.
Ez a könyv nem ad végleges válaszokat, hanem olyan kérdéseket vet fel, ahol a fizika, a metafizika és a filozófia találkozik. A klasszikus területekről kiindulva a tudat határaihoz eljutni azt jelenti, hogy kihívással kell szembenéznünk: túl kell lépnünk azokon a paradigmákon, amelyek eddig elkísértek bennünket. Készüljünk fel tehát a valóság új térképeinek felfedezésére. Ezek nem határokból, hanem kapcsolatokból állnak. Mert minden, ami létezik - amint azt oldalról oldalra felfedezhetitek - nem különálló, hanem egyetlen nagy egyetemes mező része.