Viaszfigurák #943246

di Cécile Tormay

Librorium Editions

(Ancora nessuna recensione) Scrivi una recensione
1,49€

Leggi l'anteprima

Rozzant fekete fahíd vezetett át a folyón. Korlátja mellett ósdi, zöldüveges lámpák égtek. Burkolatán kisértetiesen kongott az emberek lépése. A híd alatt, az ívek sötét üregében, megkétszereződött a kongás. Olyan lett, mint a lélekharangok hangja. De az emberek nem vették észre és szüntelenül jártak a hídon, a szürke, hideg víz felett. Magukbazártan, idegenül mentek el egymás mellett. Félrefordították a fejüket és a tekintetük sohasem találkozott.
Pedig az útjuk egy volt. Mindannyian az öreg város elnéptelenedett negyedébe igyekeztek, egy gyanús, kanyargó sikátorba, melynek tulsó végében barátságtalan vén ház állt.
A ház félköríves, szúette kapuja, mely egészen megfeketedett az időtől, mindig zárva volt. A lépcső megrogyott. Az udvaron sem járt senki. Nyárban csenevész fű nőtt a kövek között és az üres lakások ajtaját csupán a szél csapkodta. A lakók rég elmentek innen, vidámabb hajlékot keresni. Csak patkányok és pókok éltek még a házban és egy furcsa, kicsiny bolt, mely az íves, fekete kapu mellett húzódott meg a falban.
Aggiunta al carrello in corso… L'articolo è stato aggiunto

Con l'acquisto di libri digitali il download è immediato: non ci sono costi di spedizione

Altre informazioni:

ISBN:
9782387411167
Formato:
ebook
Anno di pubblicazione:
2026
Dimensione:
121 KB
Protezione:
watermark
Lingua:
Altre lingue
Autori:
Cécile Tormay